Rózsakvarc

Aphrodité, a szépség és a szerelem istennője rohanni kezdett az erdőn át, amint meghallotta kedvese, Adonisz segélykiáltását. De hiába futott, hiába tépték fel bőrét a tüskés bokrok, nem tudta megmenteni szerelmét a medve képében rátámadó Artemisztől. Elkésett. Az ókori görögök szerint földre cseppent véréből született a rózsakvarc. Nem csoda, hogy a szerelem és fiatalság kövének tartják.

A történet azonban folytatódik: Zeusz megsajnálta a szerelmeseket, és Adonisz minden évben hat hónapot szerelmével, életben tölthetett. Így lett a kő az újra egyesülő szerelem szimbóluma is.

Egy másik görög legenda szerint Kupidó hozta az Olimposzról a földre, s szórta el a rózsakvarcot abban a reményben, hogy több szerelem és szenvedély legyen a halandók életében.

Egy ősi egyiptomiak szerint Ízisz, az Élet istennője rózsakvarccal dörzsölte az arcát, hogy megőrizze fiatalságát és szépségét – ahogy követői teszik mind a mai napig.

A rózsakvarc mélyen a magmában, 700 – 1300 fokon születik, hatalmas nyomás alatt. Mint minden kvarc, a rózsakvarc is szilikonból és oxigénből áll, s a természet a különböző „szennyeződéseket”, esetünkben a magnéziumot, a titániumot és a vasat használja a kristályok (ametiszt, citrin, stb.) színezésére.

A rózsakvarc hőérzékeny, így napsütésnek kitéve elhalványulhat! Hőkezelés és sugárzás hatására viszont fekete lesz, így hozzák létre a ritka fekete kristályokat. 

Bár a Mohs-skálán 7-es keménységű, a rózsakvarc az egyetlen kristály, amely valójában törékeny. A kristály belsejében így gyakran találni repedéseket.

Nagyon ritkán, de elvétve rutil tűk is találhatók benne, melyek fénylő, csillagszerű sugarakat alkothatnak. A geológia a csillagszerű fényreflex keletkezését hívja aszterizmusnak. A rózsakvarc esetében az aszterizmus csak akkor látszik, ha a követ átvilágítjuk.

Szépségének, finomságának és kedvességének köszönhetően a Serendib ékszerekhez is gyakran használunk rózsakvarcot, a jelenlegi kollekcióban is több designnal képviseli magát.