Hogyan segitenek a drágakövek?

a serendib drágakövek és a csillagjegyek

a serendib drágakövek és a csillagjegyek

Kos - március 21 - április 20.

2020. március 21. - Serendib

Image result for Aries

A Kos (március 21 – április 20) a zodiákus legelső csillagjegyeként a kezdetek minden lendületét hordozza. Tüzes lényére leginkább az jellemző, hogy fejjel megy a falnak. Addig nem áll meg, míg határokba nem ütközik – olykor igen kemény határokba. J Ez a határ-keresés a lételeme, lendületét önmaga meghatározásának vágya sarkallja. Energiája időnként elragadja, s viszi magával, amig el nem fárad, de aztán hamar újra felpörög. Született vezető; egyrészt erős benne a versenyszellem, szereti a kihívásokat és a játszmákat, másrészt képtelen mások fejével gondolkodni, így másokat követni is. Ugyanakkor a Kos egyenes és őszinte, tiszta lélek, nem tud és nem is szeret másokat manipulálni, lendülete azonban gyakran magával ragad másokat.

Image result for Aries

A Kos keménységével egyetlen kő párosítható: a gyémánt. De bármilyen gazdagok is Sri Lanka drágakőforrásai, ezt a drágakövet nem találjuk közöttük.

A hagyomány szerint a rubin, és valamennyi vörös (árnyalatú) kő is születési köve, ezek állnak összhangban tüzes energiáival, ezek vonzzák, hatásukat tekintve viszont különbözőek.

A 9-es keménységű rubin rezgései meglévő vezetői adottságaival harmonizálnak, miközben segítik, hogy feladataira összpontosítson.

A gránát a szenvedélyesség és higgadtság közötti egyensúlyt segít megtalálni. Új erőre kaphat általa, ha energiái épp lemerültek. A kő ugyanakkor kitartást ad, ami igencsak jól jöhet a heves Kosnak.

Image result for red ruby rough stone

A „hűvösebb” köveket finomra hangolt korrekciós erőkként használhatja.

A hűs akvamarin némiképp ellensúlyozhatja a Kos viharainak sodrását, e mellett azonban segíti kommunikációját, gondolatai tiszta megfogalmazását. Azoknak a Kosoknak pedig, akik nem élik meg bátorságukat, új csatornákat nyithat önmeghódításuk útján.

Az ametiszt, ami a nyugalom és megfontoltság rezgéseit árasztja, fontos segítője lehet a Kosoknak s magas tudati rezgéseivel spirituális magaslatokba emelheti célkitűzéseiket.

A citrin rezgései segíthetnek a Kosnak, hogy elfogadja a kritikát, ami általában nem erősségük. A kő spontán energiái új nézőpontokkal, így hatékonyabb megoldásokkal gazdagíthatják, segítve, hogy magával vigyen másokat, ahelyett, hogy átgázolna rajtuk.

A holdkő egyensúlyt teremt a férfias és nőies minőségek között, így kiválóan ellensúlyozza a túl macsó férfi, vagy a túl harcias nő Kosok túlkapásait. A hegyikristály nyugodt, higgadt légkört teremt, ami gátolja a Kos túlzott energia-kitöréseit.

Mindezeken túl a Serendib drágakövek azokat az energiákat hordozzák magukban, melyek oly jellemzőek a Sri Lanka-i emberekre: a szív könnyűségét, derűt, reményt és jószándékot.

Reméljük, hogy törekvésünk: a kövek erejének egyedi designer ékszerekben való felhasználása hozzájárul ahhoz, hogy a szépség mellett új erőkkel gazdagítsa viselője életét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gem-astrology.blog.hu/api/trackback/id/tr9615540512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása